Kedves Olvasóim!
A mai korrepetálás témája Vörösmarty A Guttenberg-albumba és Vajda János Credo című versének összehasonlítása.
Természetesen –ahogy szoktam- vázlatosan segítem az elemzést.
Először is legyen előttetek a két vers szövege. Egymás után olvassátok el. Olvasás közben 1-2 soronként értelmezd a XXI. század gyermekeként XIX. századi költők szövegeit.
Vajda János Credo (1888)
Ha neve sem lesz a régi vármegyének;
Kerületek-körökről szól az ének,
Melyek közérdekűleg mért határát
Már nem "bogár" után keringve járták;
Lesz ki parancsol és ki megfogadja,
Törvénynek általános foganatja;
A szolgabírók rémmesében élnek,
Mágnás nem áll fölötte a törvénynek;
Az árvapénztárnok többé nem sikkaszt,
Mert cselekedni már nem úri "sikk" azt;
Ha az adó lesz kétszerannyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozhatlan minta,
És e cserével mind a kettő jól jár:
Hatalmas ország és jómódu polgár;
Mert államát igaznak, szentnek tudva,
Adózó mit keres, el nem hazudja;
Munkás jutalma méltó bér, dicsének,
Közmegvetés árnyéka a herének;
Rangot, cimet nem koldult rend szalagja:
A szellem és erkölcs fensége adja;
Ha mint megannyi Cortez Nándor, multunk
Hajóit eltökélten fölgyujtottuk,
Hogy itt ez új világot, melyhöz értünk,
Meghódítjuk, de vissza már nem térünk;
Nem pislogunk a sírba dicsőségér;
Csak szent ereklye már az ősi cégér.
Eltűnt s új díszbe öltözött a puszta,
Szebb délibáb - jólét fényébe uszva;
Kinvallató pandur s futó betyár
Helyén sürűn a mozdony griffje jár;
Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernante-nak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És - tisztesség nem eshetik kimondva -
Rojtos gatya... kerülnek muzeumba:
Akkor telik be jósigéd, Széchényi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni...
Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba ( 1839)
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem ál tudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;
Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.
Mindkét verset a http://mek.oszk.hu oldalról másoltam be.
Még egy kis magyarázat az összehasonlítás előtt:(szavak, kifejezések)
Vajda versében:
Cortes Nándor= Hernando Cortes, hódító. Kapcsolatba hozható hajóinak felgyújtásával. Mit tudsz erről?
Gouvernante = nyelvoktató nevelőnő
Csáti bot , én a botként funkcionáló (pl. támasz) lehulló faágat értem alatta
Here= naplopó ember
A f i g y e l m e s olvasás után jöhet az összehasonlítás!
Néhány szempontot adok segítségül.
Tudunk-e valamit
- a versek keletkezéséről? (A könyvnyomtatás 400. évfordulójára készült emlékkönyv elején kapott helyet Vörösmarty verse.
Vajda a saját versét „politikai irányzatos” költeménynek tartja. Vajon miért? Gondolj arra, hogy a Kiegyezés megtörténte után íródott.
- A versek címeiről? Credo= hiszek, hitvallás
A Guttenberg-albumba – az album = emlékkönyv, és ki Guttenberg ( = Gutenberg János)? Vörösmarty versében kettőzte a t-t.
- Műfajról? Vörösmarty: epigramma (mit tudsz erről a műfajról – korábbi korrepetálásaimban már foglalkoztam a műfajokkal is ) Vajda- szónoki beszédre emlékeztet. Mivel magyarázhatjuk ezt? Milyen jellemzői vannak a retorikus (szónoki) stílusnak?
- Versformáról? Vörösmarty – disztichon ( ennek is érdemes utánanézned)klasszicista vonások, kiegyensúlyozott versforma. Vajda- jambikus lejtésű, páros rím, szabályos versszakokra osztotta- mi a szabály; melyik versszak tér el?
- Amit legelőször észreveszünk a két versben: mindkét mű egyetlen mondat (tehát olyan hosszú és összetett, hogy a számítógép szerint ilyen hosszú mondat már nincs is J) Időhatározói mellékmondatok előzik meg az utolsó két sorban található főmondatot. A versek lényegét a főmondat fejezi ki.
- A versek alapgondolata: az emberiség nagy kérdésével, a haladással, fejlődéssel foglalkozik.
- A versek mondanivalója: Vörösmarty: Az ideális szép jövő eljövetelének feltételei vannak. Vajda: A kiegyezést bírálja éles hangon.
- Milyen feltételeket említenek? Vörösmarty: szellemi felvilágosodás, meg kell szüntetni az erőszakot, az egyenlőtlenséget, békéljenek meg a népek egymással, igazságosság legyen mindenütt. (Csak kérdezem: a máról beszél? ) Mit ítél el Vörösmarty? (babonaság, osztályellentét stb. Vajda: jogállam „Mágnás nem áll fölötte a törvénynek”; közteherviselés „Adózó mit keres, el nem hazudja”; a jövőre figyeljen mindenki (lásd 3. vsz. ); műveltséggel emelkedjünk fel. (4. vsz.) Vajda szerint mi mindennek kell eltűnnie, hogy modern, művelt Magyarország szülessen?
- Magyarázd meg a saját szavaiddal a versek utolsó két –két sorát. (a versek lényege itt van) Vajon, mért említi Széchenyit Vajda? Széchenyi szavait idézem Neked, talán segítenek.” Sokan azt gondolják, Magyarország volt-én azt szeretném hinni-lesz!” Melyik költő képzel egy igazságos mintaállamot?
- Hogyan fogalmazzák meg a bizakodásukat? Fejtsd ki a saját szavaiddal.
- Milyen költői eszközökkel fejezik ki mondandójukat? – szenvedélyes hangnem, ellentétek pl. Vörösmarty: éj-napfény, szív-ész. Hogyan fejezi ki, hogy az embert az értelem és érzelem együtt alakítja? Vajda: ellentétek sora – csak olvasd figyelmesen. Romantikus képek, túlzások, halmozások, fokozások, (mindkét versben)
Túlzó képek (Vörösmarty) Gúnyos hangnem a jelenről, pátosz a jövőről, (Vajda) Kétkedő hangnem: (Vörösmarty)
- A versek helye a többi költeményeik között? Vörösmarty: Bölcseleti lírák között; Gondolatok a könyvtárban c. verssel hozd párhuzamba pl. Vajda: politikai költészete
- Befejezésben foglald össze, hogy milyen költői jellemvonásokat tükröznek a versek? Pl. Vajda: politikai indulat, Vörösmarty: világtörténelem és a nemzeti ügy iránt lelkesedik.
Kedves Olvasóim! Hiszem, remélem, hogy e korrepetálással is hozzájárultam ahhoz az élményhez, amit egy önállóan megírt fogalmazás okoz.
Utolsó kommentek