Van , amikor összecsapnak a fejed felett a hullámok? El kellene olvasni egy kötelezőt magyar órára, de annyi minden másra kell az időd?!
Közreadok egy tippet, amivel képes leszel alaposan megismerni egy művet, s majd egyszer biztosan el is fogod olvasni.
Példának :William Golding A legyek ura című munkáját választottam, illetve annak egyetlen fejezetét.
Mielőtt bármit elárulnék olvasd el azt a regényrészletet, amit két blogbejegyzésben adok közre.
1.
William Golding: A legyek ura
(Részlet)
Jack kétrét görnyedt. A rövidtávfutó tartásában haladt előre, orrát csak néhány hüvelyk* választotta el a nedves földtől. A fák törzsei s az őket körülölelő indák már harminclábnyira a feje fölött elvesztek a zöld éjszakában, körülötte a szinte áthatolhatatlan cserjés sötétedett. Alig észrevehető nyomokat követett: egy eltört ágat, egy kis mélyedést a talajban, amely úgy festett, mintha egy patának a fél lenyomata volna. Még lejjebb hajolt, és a nyomokra meredt, mint aki beszédre akarja bírni őket. Aztán négykézlábra ereszkedve, a vadászkutya tartásában néhány méternyire előrekúszott, mit sem törődve kényszeredett helyzetével. Egy összehurkolódott indaköteg előtt megállapodott a görcsről hosszú kacs lógott le. A görcs alsó része fényesre volt koptatva; a malacok az indaköteg alatt elhaladva, sörtéikkel simára gyalulták.
Jack arcával néhány hüvelyknyire a nyom fölött, a bozótos homályát kutatta. Homokszín haja, amely jócskán megnőtt,amióta a szigetre érkeztek, kissé már kifakult, meztelen hátán, a töméntelen sötét szeplő között erősen hámlott a napégette bőr. Jobbjában egy körülbelül öt láb hosszú, hegyes végű rudat tartott, foszlányokra szakadt nadrágján kívül, melyet öv fogott össze, meztelen volt. Behunyta szemét, fejét felemelte, és kitágult orrcimpákkal lassan beszívta a levegőt, szimatot keresve a meleg légáramlatokban. Az erdő is éppoly csöndes volt, mint ő maga.
* 1 hüvelyk: (= az annyi ,mint egy inch) = kb. 2,6 cm
Az erdő csöndje még nyomasztóbb volt, mint a hőség, a napnak ebben az órájában még a rovarok se zümmögtek. S a csönd csak akkor tört meg, amikor Jack egy rikítóan tarka madarat vert fel ágakból rakott, primitív fészkéből; az állat éles vijjogása, melyre körös-körül gyors visszhangok feleltek, mintha egyenesen az idők szakadékából szállt volna fel. A kiáltás hallatára ijedtében Jack is önkéntelen sziszegéssel beszívta a levegőt; egy perc tartamára vadászból üldözött, majomszerű lénnyé változott a kúszónövények sűrű homályában. De aztán a kielégületlenség újra a nyomokra terelte figyelmét, tovább fürkészte a talajt. Egy vastag fa szürke tönkje mellett, melyen halvány virágok nyíltak, behunyta szemét, s újra mélyen beszívta a forró levegőt. .. s ezúttal lélegzete akadozni kezdett, arca egy pillanatra elhalványodott, majd elsötétedett a vértolulástól. Árnyékként suhant el a fa alatt, és figyelmesen szemügyre vette lába előtt az összetaposott földet.
Az állati hulladék még meleg volt, kis rakásokban hevert a felhányt földön. Olajzöld volt, sima, egy kissé még gőzölgött. Jack felemelte fejét, s a lábnyomokon keresztülfekvő áthatolhatatlan kúszónövényekre bámult. Aztán felemelte dárdáját és továbbkúszott. Az indacsomón túl a lábnyomok egy csapáshoz vezettek, amelyet a malacok már ösvényszerűen kitapostak, földje kemény volt a gyakori vonulásoktól.AmikorJack kiegyenesedett, mozgás zaja ütötte meg fülét. Hátrarántotta jobb karját, s teljes erejével elhajította a dárdát. A csapás felől paták gyors, kemény csattogása hallatszott, hasonlatos a kasztanyetta* vérpezsdítő, őrjítő hangjához: hús ígérete.
*kasztanyetta: spanyol eredetű, ujjakra erősíthető keményfa csörgő, táncolásnál használt ritmushangszer
Jack kiugrott a bozótból, s felkapta a dárdát. A paták kopogása elhalt a távolban.
Jack testéről patakokban folyt az izzadság, a barna föld foltokban tapadt a bőréhez, a vadászatban eltöltött nap minden viszontagsága rajta hagyta nyomát. Szitkozódva letért a malaccsapásról. Csakhamar az erdőnek egy ritkább részébe jutott, ahol a sötét levélmennyezetet hordozó vastag fatörzsek helyett karcsúbb, szürke törzsű pálmafák lengették tollas koronájukat. A pálmákon túl már a tenger csillogott, emberi hangok hallatszottak. Ralph pálmatörzsekből és levelekből összeeszkábált különös tákolmány mellett állt: valami kezdetleges menedékházféle volt, szemben a lagúnával. Úgy festett, mintha minden pillanatban össze akarna dőlni. Nem felelt, amikor Jack megszólította:
- Van még ivóvíz? ,
Ralph feltekintett, a kunyhó levélfonatáról. Még most sem vette észre Jacket, noha a szeme rajta pihent.
- Kérdem, hogy van-e még ivóvíz! Szomjas vagyok.
Ralph elfordította figyelmét a menedékházról, és összerezzenve vette tudomásul Jack jelenlétét.
- Hé, te vagy az? Ivóvíz? Ott a fa mellett. Azt hiszem, még hagytak.
Jack felemelt egy kókuszdióhéjat, színültig töltve friss vízzel, amelyet a fiúk néhány másikkal együtt az árnyékba állítottak. A víz lefolyt állán, nyakán, mellén. Hangosan zihálva szedte a lélegzetét.
- Hát ez kellett - mondta.
Simon hangja hallatszott a menedékházból.
- Emeld fel egy kissé!
Ralph a menedékház felé fordult, s felemelt egy ágat *zsindelyszerűen egymásba akaszkodó levelekkel.
A levelek szétváltak, lehulltak a földre. Simon bűnbánó arca tűnt fel a résben.
- Bocsánat - mondta.
*zsindelyszerűen = a halak pikkelyeinek elrendezéséhez hasonló
Ralph utálkozva nézegette a romot.
- Sohasem készülünk el vele.
Jack lába elé heveredett. Simon bent maradt a kunyhóban,
kinézett a lyukon. Ralph újra elismételte.
- Napok óta dolgozunk már rajta. S most nézd meg!
Két másik kunyhó már úgy-ahogy állt, bár meglehetősen bizonytalan lábon. Ez meg teljesen nyomorék volt.
-S minduntalan meglógnak. Emlékszel még a gyűlésre? Ott mindenki megfogadta, hogy addig nem nyugszik, akármilyen kemény munkába kerül is, amíg a kunyhók fel nem épülnek.
- Már a vadászcsoport kivételével...
- Persze, a vadászok kivételével... Hát ami a kisebbeket illeti,azok...
Hadonászott, egy szót keresett.
- Reménytelen eset - mondta. - S a nagyobbak sem sokkal jobbak. Látod ezt? Simon és én egész nap dolgoztunk rajta, de senki nem segített. Fürödnek, esznek, játszanak...
Simon óvatosan kidugta fejét a résen.
- Te vagy a vezér. Miért nem szólsz rájuk?
Ralph a hátán feküdt, felnézett a pálmafákra s az égre.
- Gyűlések! - mormolta. - A gyűléseket szeretik. Mindennap egy gyűlés. Vagy akár kettő is. S fecsegnek. - Fél könyökre támaszkodott. - Fogadok, ha megfújom a kagylót, abban a percben itt teremnek. S milyen ünnepélyesen! S valaki majd azt ajánlja, hogy építsünk lökhajtásos repülőgépet, vagy tengeralattjárót, vagy televízió-adót. S amikor vége lesz a gyűlésnek, öt percig szorgalmasan fognak dolgozni, aztán meglépnek vagy vadászni mennek.
Jack elvörösödött.
- Szükségünk van húsra.
- Hát eddig még nem szereztünk. De a kunyhókra is szükségünk van. Mellesleg, a vadászaid már órákkal ezelőtt visszajöttek. Azóta fürödnek.
- Én engedtem el őket - mondta Jack. - Én akartam... Én...
Igyekezett kibetűzni magában azt a különös, ellenállhatatlan indulatot, amely arra késztette, hogy űzőbe vegyen valamit,és megölje. '
- Én ott maradtam. Azt gondoltam, ha magam leszek...
A téboly újra visszatért szemébe.
- Ölni fogok, azt hittem.
- De nem tetted.
- Azt hittem, fogok.
Ralph hangjában valamilyen rejtett indulat rezgett.
- De nem tetted-ismételte.
Egy odavetett megjegyzés, amelynek csak az alul rezgő
hangsúly adott jelentőséget:
- Gondolom, ahhoz nincs kedved, hogy segíts a kunyhó
építésnél?
- Húsra van szükségünk...
- De azt nem szerzel.
Az ellentét most már szavakba öltözött.
- Fogok szerezni. Legközelebb. Szakállt kell faragni erre a dárdára. Egy malacot már eltaláltunk, de a dárda kiesett belőle. Ha szakállal lehetne ellátni valahogy...
- Kunyhókra van szükségünk... !
Jack hirtelen dühbe gurult.
- Szemrehányást teszel? - üvöltötte.
- Mindössze annyit mondtam, hogy kutyául megdolgoztunk. Semmi mást nem mondtam.
Mindketten kivörösödtek, s nem mertek egymás szemébe nézni. Ralph a hasára gurult, s a fűszálakkal kezdett játszani.
- Ha megint megered az eső - mondta -, mint amikor ide érkeztünk, akkor szükség lesz a kunyhókra. S más miatt is... Szükségünk van a kunyhókra, mert...
Egy pillanatnyi szünetet tartott. Mindketten elfojtották dühüket. Ralph most az új, biztonságos téma csapásán haladt.
- Te is észrevetted, mi?
Jack ledobta a dárdát , s leguggolt.
- Mit kellett volna észrevennem?
- Hogy meg vannak ijedve.
A hátára fordult, és Jack piszkos, vad arcába bámult.
- Ez a helyzet - mondta. - Álmodnak. Hallani lehet őket.
Nem ébredtél fel az éjjel?
J J ' - - , -^
Jack a fejét rázta.
- Beszélnek és sikítoznak. Mármint a kicsinyek. De még a többiek közül is... Mintha...
- Mintha ez nem volna elsőrangú sziget. .
A közbeszólás mindkettejüket meglepte, csodálkozva néz
tek Simon komoly arcába,
- Mintha az az állat... az a kígyó-izé a valóságban is léteznék. Emlékeztek?
A szégyellni való szó hallatára mind a két fiú megrándult. Kígyóról mostanában nem beszéltek, nem volt illő beszélni róla.
- Mintha ez nem volna elsőrangú sziget - ismételte Ralp halkan. - Igazad van.
Jack felült, kinyújtotta lábát.
- Dilisek - mondta.
- Felvágósak. Emlékszel, amikor az első expedícióra indul
tunk?
Egymásra mosolyogtak, eszükbe jutott az első nap diadalmas káprázata.
- Tehát szükségünk van a kunyhókra, hogy legyen...
- Otthonunk - mondta Jack.
- Úgy van - mondta Ralph.
Jack felhúzta a lábát, a térdét átfogta a két kezével, s homlokráncolva rendet igyekezett teremteni gondolataiban.
- De azért az erdőben... Úgy értem, amikor az ember vadászik... nem akkor, amikor gyümölcsöt szed, hanem amikor a saját útját járja...
Egy pillanatra elhallgatott. Nem tudta, Ralph komolyan fogja-e venni.
- Mondd tovább!
- Ha az ember vadászik, akkor néha azon veszi magát észre, mintha...
Hirtelen elpirult.
- Persze nem komoly... épp csak egy érzés. Azt érzi az ember, mintha nem ő vadászna, hanem őt vadásznák... mintha a
dzsungelben egész idő alatt valami a sarkában járna.
Újra hallgattak: Simon figyelmesen, Ralph hitetlenül és kissé méltatlankodva. Felült, piszkos kezével megdörzsölte a vállát.
- Hát nem tudom...
Jack felugrott. Nagyon gyorsan beszélt.
- Az erdőben ezt érzi az ember. Persze nem komoly. Csakhogy... '.
Néhány gyors lépést tett a part felé, aztán visszafordult.
- De hát tudom, hogy ők mit éreznek. Érted?... Ennyi az egész.
- Az lenne a legjobb - mondta Ralph -, ha azon volnánk, hogy mielőbb megmentsenek bennünket.
Jacknek egy pillanatig el kellett t
Utolsó kommentek