A pedagógusi pályafutása során tapasztaltakat  itt-ott fellelhetjük műveiben is. Élethűen ábrázolta például a Tímár Virgil fia című kisregényében a ridegen fegyelmező   tanárokat
( akik a kollégái is voltak). Babits kiemelkedett közülük.  Pedagógiai gondolataival  messze előtte járt korának.A közösség személyiségformáló hatásában hitt. "...a gyermekre egymás révén lehet legjobban hatni. Mert a gyermek alapjában nemes lelkének egyik leghatalmasabb tirannusa a szégyenérzet. S elsősorban pajtásai előtt szégyenli magát. Ez viszi sok rosszra, s ez vihetné sok jóra."

Ezen gondolatok a mai kor pedagógiai jelenségeiben is érvényesek.
A jövő országába nézek, gyermekeim országába"- vallotta.  Erre csak az a tanár képes, aki " a gyermek lelkének mélységeibe" is le tud ereszkedni.  Babits, a költő-tanár le tudott ereszkedni. Nevelt és tanított egyaránt, hangoztatta, hogy a nevelés az egész társadalom feladata.
" Az élet fejlődés, nem magunkért vagyunk, hanem a gyermekeinkért. Birth and growth: ebben a két szóban benne van az emberiség minden fontos ügye, a mai nemzedék célja, a jövő nemzedék jobbá nevelése. "
Felül kell múlnunk önmagunkat.
A költő mélyen   hitt az emberiségben, az emberiség fejlődésében.

Álljon itt néhány részlet a fentiek igazolására az Örökkék ég a felhők mögött című írásából.
 

      S mégis hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak
a Valaminek, amit el nem ér... Építse életünket: s ahogy egy vers
jobb lesz és nem rosszabb, ha az ész építi (csak ott álljon az építész
mögött a gazda is!) - akként legyen már egyszer jobb életünk. Esztelen
iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is): jöjjön most
már az Ész!

      Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen, melyek:
a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai...
Igaz: ezek a vak erők hozzátartoznak ahhoz a minden észnél magasabb
Valamihez, amiben végre is meg kell nyugodnom: de a harc is
hozzátartozik, s az is, hogy eszem a saját törvényeit kövesse, s
aszerint vezessen... Magunk is része vagyunk tán a vak erőknek:
de ezt bízzuk csak a vak erőkre...

      Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság
vonalán: magamban is érzem ami ellen küzdök, s tudom, hogy minden
rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább építeni: az ész
halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az erőknek,
hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők a mult, az
ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék.

      Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem
dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy
szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt,
minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét,
a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt,
más kincset el akarnék venni, vagy meggyengíteni!

      Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a képet, a
hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon:
hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a
rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi,
magyarok! És micsoda hiba: másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk
- holott már avval, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki,
hogy velünk is megtörténhessék.

      Én katholikus vagyok; azaz hiszek a nemzeteken felülálló,
egész világnak szóló katholikus igazságban! Másszóval: hiszek
igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi
szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Nem vagyok puritán:
az én üdvösségemnek nem elégséges az, ami szükséges: ami itt és most
szükséges.

      Hiszek a feleslegben. Abban, ami túl van családon és fajon; abban,
ami túl van a meszelt falakon. Elvégre lehet élni meszelt falak közt
is; de ez nem katholikus élet. A fal véd; de zár is. Én képeket akarok
látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot...

      Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít
a pontból és pillanatból, mely katholikussá és a kozmosz polgárává
avat; l'art pour l'art ez és mégsem l'art pour l'art: mert éppen
az, hogy nem helyi és pillanatnyi célért harcol, éppen az teszi egy
nagyobb ügynek harcosává. Hiszek a művészetben, mely nem tagad meg
semmit, se a l'art pour l'art-ot, sem a naturalizmust; de túlnő
mindeniken, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...

      Hiszek a lélekben, mely szereti a világot; annyira szereti, hogy
újracsinálja, annyira szereti, hogy meg sem elégszik vele. Ha érdemes
a világ, érdemes szeretni is, érdemes másolni, érdemes a fantáziának
folytatni is. Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve; nem mindenkié,
csak a magosabb lelkeké; mint a nyelv sem minden állaté. Hiszek a
munkában...

      Caleta ta cala. Ami szép, az nehéz; az anyag
ellenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai Hiszem, hogy ez
a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés
a világhoz. Hiszek a harcban, mely szüli a vágyat a békére.

      S hiszek a békében. Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a
szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek
a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne,
magam tenném lehetetlenné. Oly bűn, melyre nincsen föloldozás. Csak a
hit teheti lehetségessé.

      Ember vagyok, s hiszek egy emberben. Nem is az emberben. Az ember
vakon botorkál; de a világ nyitja és súgja útjait. Az ember primitív
lény, de az állat még primitívebb. Nem állatot kívánok, nem is embert!
Többet!

      S ha néha elfáradok, s az állatot és anyagot irígylem: ez nem
hitem megtörése, csak erőmé, mely nem semmi, de nem minden... Derék
erő, s majd megnyugszik egyszer, de nem fogy el. Hiszem... Nyugodt
kinccsé lesz és örök haszonná."

 

Babits munkássága örök haszonná lett , ez nem kétséges. A nevelők felelősségéről, fiatalok erkölcsi fejlődéséről szóló  cikkei  a  mai napig érvényes igazságot hordoznak. Ki gondolná ugyanis másként az alábbi sorokat: a nevelőkre   "az emberiség legnagyobb kincsét" bízták, a gyermekeket.  "...egész életünkben abból táplálkozunk , amit gyermekkorunkban gyűjtöttünk, s az egész élet arra való, hogy a gyermekkori benyomásokat feldolgozzuk "

Tanároknak , szülőknek nagy a mi felelősségünk. Komolyan kell venni a gyermekeinket.

" Szülők, tanárok... Gondoltatok-e rá, hogy leereszkedjetek a gyermeki lélek mélységeibe  és megmentsétek a gyöngyöket és megöljétek a szörnyeket, melyek ott laknak..."

 Babits  pedagógusi munkássága  közel egy évtizedig tartott csupán, derék tanítványaira mindvégig büszke maradt.