Kedves Olvasóim!
Vizsgaidőszak van a főiskolákon , a középiskolákban pedig közeledik a félévzárás. Ebben a hajszolt időben érkezett hozzám kérésként, hogy a Tóték című mű tartalmához nyújtsak segítséget.Csupán felelevenítés szándékával!
Ebben a tartalomról szóló korreptálásban is lesznek kérdéseim , amire a választ az alább közölt link segítségével megadhatjátok.
"Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!"
Ha a Tóték című művet elolvasod , igazolni látod majd ennek a mottónak az üzenetét.
Tábori lapon közli Tóth család katonafia szüleivel és a testvérével (Ágikával ), hogy a parancsnoka Varró őrnagy pihenni Tótékhez érkezik ( Mit tudunk meg még meg ebből a képeslapból?)
· Budi tisztítás terve
· A budit kitisztítják . ( a lajt kocsi tulajdonosa eredetileg jogász volt , Tót tűzoltóparancsnok)
Tótné (Mariska) a régi munkahelyére sietett, hogy elhozza onnan a vaporizatőrt. ( Miért? Mi az? )
A háztartásukból hiányzó dolgokat kölcsönkértek( ez Ágika dolga volt) a falubeliektől ( Mi mindent kértek? )
Készülődésük közben érkezik a Magyar vöröskereszttől egy sürgöny ( távirat) . Miről adott hírt?
A falu postásának furcsa szokásai vannak.(csak a jó hírt viszi) Mi történik a sürgönnyel?( az esővizes hordóban végzi)
A buszmegállóban várták az őrnagyot, tévedésből ugyan először egy másik őrnagyot szólítottak meg.
Varró őrnagy már első látásra csalódást okozott Tótnak. ( Miért?
)Félreértések egyike volt a két őrnagy cseréje, de milyen félreértések történtek még?
1.- Nem is hittem volna, hogy már ekkora a kedves lánya!Ezt az udvarias kijelentést azonban Tóték - kivétel nélkül mind a hárman! - a következőképpen értették:
.- Csak azt szeretném tudni, kinek ilyen büdös a szája!2.- Lát valami rendellenességet a hátam mögött?- Semmi különöset, mélyen tisztelt őrnagy úr.- Mert mindig odanéz.
Milyen javaslatával akarta megoldani ezt a helyzetet Ágika?
Miért nem fogadta el könnyedén Tót Lajos, hogy szemébe húzott sisakkal járjon?
A hazafelé vezető úton az őrnagy gyakran elfelejtkezett, hogy most nem parancsnokként kell viselkednie ( pl. cserkészcsapattal való találkozás)
Mariska megsajnálta az őrnagyot, aki annyira szenvedhetett a fronton. Tót azonban nem így gondolta:
- Csak azt szeretném tudni, hogy mi baja velem - morogta.- Te szereted az ördögöt a falra festeni, édes, jó Lajosom - mondta a felesége.
- Már nézni se merek sehová, mert csak felingerlem vele - töprengett Tót.
Amíg az őrnagy aludt , Mariska, Ágika sütött, főzött stb. Tót a látogatókat fogadta , sokan kíváncsiak voltak az őrnagyra.
Majd körülnéztek a ház körül., az őrnagy megköszönte, hogy itt lehet és megígérte, hogy fiukat Gyulát maga mellé veszi majd.
Tót nem szivarozgathatott, nem tétlenkedhetett senki, az őrnagy nem tűrte az ilyesmit. Ágika javaslatára dobozok hajtogatásába fogtak, az őrnagy is .
Tót kezdetben nem , de később részt vett ebben az éjszakai munkában, ( Miért kapcsolódott be ? )
Közben érkezik a fiuk üzenete, amiben tájékoztatja a szüleit és Ágikát, hogy az őrnagy bagoly módjára éjszaka van fent.
Éjszaka folyt a dobozolás , amiről egy percre sem vehették le a figyelmüket.( Milyen reagálásai voltak az őrnagynak? )
A tempót is fokozták, nagyobb margóvágó kést ( amivel kijelölte az őrnagy, hol kell hajtogatni a dobozt) készített Tót és folyt tovább a munka éjszakánként.
Tót egyre fáradtabb lett , mert napközben el kellett látnia egyéb feladatait is.
Egyre több megaláztatás érte: ( minderről a plébánosnak panaszkodott) árnyékot kellett átugrálnia, a szavait félreértették, zseblámpát kellett a szájába vennie, hogy ne tudjon ásítani munka közben)
Megszökött , elbújt, végül órákig a budin ült. Nem akart kijönni onnan. A feleség az ideggyógyász Cipriáni professzort hívta segítségül .
Az orvos megfejtette, hogy az őrnaggyal való nézeteltérés fő oka az , hogy Tót magasabb, mint az őrnagy. Milyen megoldást eszelt ki ennek megoldására az orvos?
Az őrnagy kedvesebb lett Tóttal, aki azonban megint elmenekült a budira, ahol az őrnagy is meglátogatta, amikor rájött, hogy nem a gyomrát rontotta el Tót. Kedvtelésnek ítélte ezt a szokást. Beszélgettek .
Mit sem tudtak a fiukról: A postás nem adta át nekik leveleiket , se azt , amit fiuk bajtársa küldött, sem azt , ami a fiuknál talált holmik leltárát tartalmazta.
Hirtelen megjelent az őrnagy, nem tudott Egerben vonatra szállni, mert valahol felrobbant egy híd, csak három nap múlva lehetséges az utazás .
Dobozolásra biztatta a háziakat, de a kertben volt a margóvágó. Milyen eszköz ez? Az őrnagy és Tót kimentek érte.
A mű befejezésének soraival zárom ezt a korrepetálást.
Egy ideig nem is történt semmi. Aztán tompa döndülés hallatszott. Ettől megrázkódtak. ( Mariska és Ágika)Aztán megint lecsapott a margóvágó acélkarja; ettől a döndüléstől is megrázkódtak. Úgyszintén a harmadiktól is.
Megint elmúlt egy kis idő. Aztán visszajött Tót. - Miért álltok itt? - kérdezte. - Menjünk lefeküdni.
Megágyaztak. Levetkőztek. Ágyba bújtak.Mariska eloltotta a villanyt. Ő is lefeküdt. Egy ideig hallgatott, aztán félénken megkérdezte: - Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
- Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam... Talán nem jól tettem?- De jól tetted, édes, jó Lajosom - mondta Mariska. - Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.
Feküdtek, hallgattak, forgolódtak. Oly fáradtak voltak, hogy végül mégiscsak elnyomta őket az álom. Tót azonban alva is forgolódott, rúgott, nyögött, egyszer majd kiesett az ágyból.
Rosszat álmodott talán? Ez azelőtt nem volt.
Végezetül olvasd el újra a mottót , most -áttekintve, felelevenítve a történteket, már jobban érthető?
- Ez a korrepetálás csak akkor nyújt némi segítségét, ha valamikor elolvastad már a művet . Érdemes elolvasni. Nem pusztán azért mondom ezt, mert magyartanárnak ez a kötelessége.Hanem?
Utolsó kommentek