Legyen az ember akárhány éves ,ha tudja, hogyan kell tanulni, akkor azon kapja magát, hogy szereti is a tanulást!
Ha van kitartása, küzdeni tudása,meg tudja figalmazni a céljait, akkor sikert ér el. A siker pedig örömöt okoz. Csillog a szemünk, mosolygunk, valami büszkeséget érzünk, ha egy feladatot ( akár matematikát, akár fizikát, akármit ), problémát megoldottunk.
Ma mindezt volt módom átérezni. Az egyik tanítványom(közepes tanuló) egy geometriai szerkesztéssel küszködött. Segíthettem volna neki ,korrepetálhattam volna őt, megmagyarázhattam volna, hogyan ,hová kell helyeznie a vonalzót és a körzőt. Nem tettem, nem magyaráztam, csak biztattam a küzdelemre.(Harcolt rendületlenül. Ki is tépett vagy öt -hat próbálkozást a füzetéből)
Türelmes voltam, mert láttam a srácon, hogy meg fogja tudni oldani. Miből vettem észre?
Abból, hogyminden lapkitépés előtt ő jött rá a hibára, ő látta meg, hogy nem párhuzamosak a vonalak, hogy pontatlanok stb.
A hetedik próba sikerült! Engem is jó érzéssel töltött el, nagyszerű volt látni a fiú boldogságát, örömét, büszkeségét.
Mi volt ebben a korrepetálás? Talán csak a jelenlétem, amivel mindvégig azt sugalltam, hogy nem hagylak magadra, itt leszek akkor is, ha dicsekedni szeretnél, ha elkészültél.
Nem a tudásomat, nem a tanári információt adtam át, hanem az időmet és érezhette, hogy CSAK FIGYELEK! EGYEDÜL CSAK RÁ!
Olvastam ( de lehet, hogy írtam is már, csak most lusta vagyok megkeresni) valahol, hogy a lelkünk mélyén úgy várjuk a segítséget, csak annyira, hogy magunk is meg tudjuk oldani a pillanatnyi feladatunkat.
Valószínű, hogy a "netkorrep-órám"-on, /azaz, most , amikor a blogot írom/, nem volna elég, ha türelmesen várnék a küszködésre, és az eredményre.
Valamennyivel többet kell nyújtanom, mert egy-egy verselemzés nem olyan fekete-és fehér, mint egy matematika. A verselemzés szubjektív műfaj. A tudatunkból, az érzésvilágunkból, ránk jellemző gondolatok törnek elő, ha egy szépirodalmi művet elolvasunk .
Teljes műelemzéseket mégsem szoktam írni ;csak felvázolom, esetleg kiemelek egy-egy lényeges kifejezést, felteszek néhány gondolkodtató kérdést, a többit már rábízom a tanulnivágyóra.
Bízva abban , hogy megtalálja a helyes utat a maga műelemzéséhez, amit megtanult azt szakértőként fogja felhasználni.
Ha én írnék egy kész műelemző fogalmazást, az szubjektív lenne. Vezérfonalat, tanácsot tudok adni, bár az sem mentes a saját belső világomtól. Tanultam is már, meg még fogok is ahhoz, hogy ezen a téren elegendő kompetencia alapú tudással rendelkezzem, de ahhoz is eleget tanultam már, hogy tudjam , nem az a szentírás, amit én találok ki.
Minden tanuláshoz ,-manapság holtig tartó tanulásnak nevezzük-szükség van jó módszerre, hogy megbirkózhassunk azzal az irdatlan mennyiségű ismerettel, ami egész életünkben ránk vár. Van , amikor az a jó módszer, ha figyeljük mások munkáját , van , amikor fogalmakat kell bemagolnunk, van , amikor meg kell találnunk az összefüggéseket stb. Ma már egész tanfolyamok épülnek a tanulás tanítására, a tanulás tanulására, tanulástechnikára .
Életünk végéig rá vagyunk kényszerítve arra, hogy fejlesszük tudásunkat, képességünket. Ha nem tesszük, iszonyúan elmaradunk, el az önnön lehetőségeinktől, el a társadalmi folyamatoktól.
Szakmai ismereteket kell elsajátítani mindenkinek,-akár többet is- mert hinnünk kell, hogy a szakmai ismeret, tudás, a tanultak alkalmazása érték, emberi érték.
A saját érdekünk, hogy ezt a kincset úgy kamatoztassuk, hogy érvényesülni tudjunk, hogy irányítani tudjuk a sorsunkat. Mindehhez kell a kitartás, a küzdés, a lényeglátás -és értés.
A minap találkoztam valahol az olvasmányaim között Seneca egyik gondolatával, annyira megtetszett,és annyira mainak érzem, hogy ezzel kívánom zárni a mai RENDHAGYÓ internetes korrepetálást.
Utolsó kommentek