A regény III. fejezetének folytatása
Felkapta a dárdáját, s belevágta a földbe. Szemében újra felcsillant a fátyolos, őrült tekintet. Ralph szőke hajsörényén át bíráló szemmel figyelte.
- Ha a vadászaid nem feledkeznek el a tűzről..
- Hagyj már békén azzal a tűzzel!
A két fiú lebaktatott a partra, s a víz szélére érve megfordult, s visszanézett a rózsaszín hegycsúcsra. A füstcsóva mészfehér vonalat rajzolt az ég megbízható kékségére, magasan felnyúlt, aztán eloszlott. Ralph a homlokát ráncolta.
- Vajon milyen messziről lehet ezt meglátni?
- Sok mérföldről.
- Nem elég vastag a füst.
A csóva alsó része, mintha tudatában volna annak, hogy nézik, vajszínűre sötétedett, s egy vastag foltot dobott fel a vékony
oszlopra. .
- Zöld ágakat raktak rá - mormolta Ralph. - Csak azt szeretném tudni... - Beárnyékolta szemét, és megfordult, hogy végigkutassa a látóhatárt.
- Megvan! ,
Jack akkorát kiáltott, hogy Ralph hátraugrott.
- Mi van meg? Hol? Csak nem hajó?
De Jack a meredek lejtőre mutatott, mely a hegyről a sziget sík részeire ereszkedett.
- Hát persze, hogy ott fent fekszenek... amikor túl nagy a meleg...
Ralph megdöbbenve bámult a másik megszállott arcába.
- ...felkapaszkodnak a magasba... egészen magasra, s ott
leheverednek az árnyékba... ott pihennek, amíg a hőség tart,mint odahaza a tehenek..
- Azt hittem, hajót látsz!
- Meg lehetne közelíteni őket... kimázolnók az arcunkat, hogy ne ismerjenek ránk... aztán körülfogni őket és...
Felháborodásában Ralph elvesztette önuralmát. -'
- Én a füstről beszéltem! Nem akarod, hogy megmentsenek bennünket? Másról sem tudsz beszélni, csak a malacokról... folyton csak a malacokról.
- De hát húsra van szükségünk!
- Én meg egész nap dolgozom Simonnal, senki sem segít, s
te még csak észre sem veszed a kunyhókat...
- Én is dolgoztam...
- De te szereted a munkádat! - kiáltotta Ralph. - Te szeretsz vadászni! Én azonban...
A napfényben ragyogó parton állva, maguk is megdöbbentek
érzelmeik vad összecsapásán. Elsőnek Ralph nézett más irányba,
mintha a homokban játszó apróságok kötnék le figyelmét A mólón
túl, az úszómedence felől a vadászok kurjongatása hallatszott.
A móló végén Röfi feküdt a hasán, s a csillogó vízbe bámult
- Nem nagyon segítenek az embernek!
Azt akarta mondani, hogy az emberek sohasem pontosan
olyanok, mint amilyennek elképzeljük őket.
- Simon, az segít. - A kunyhók felé mutatott. - Az legalább annyit dolgozott, mint én. A többiek kereket oldottak. Csakhogy...
- Simon mindig kéznél van, ugye?
A két fiú együtt elindult a kunyhók felé.
- Segítek egy kicsit - mormolta Jack -, aztán fürdöm.
- Ne fáradj - mondta Ralph.
De mire elértek a kunyhókhoz, Simon eltűnt. Ralph bedugta a fejét a lyukon, visszahúzta, Jack felé fordult.
- Megpucolt.
- Bizonyára megelégelte, s elment fürödni - mondta Jack.
Ralph a homlokát ráncolta.
- Furcsa gyerek - mondta. - Különös gyerek! , Jack bólintott, nyilván elsősorban az egyetértés kedvéért. Majd mintha hallgatólagos megállapodást kötöttek volna, a két fiú hátat fordított a kunyhóknak, és elindult a fürdőmedence felé.
- Aztán pedig - mondta Jack -, ha majd megfürödtem s ettem valamit, elballagok a hegy másik oldalára, s megnézem,
hogy ott találok-e nyomokat. Jössz velem? '
- De hisz mindjárt lenyugszik a nap.
- Lesz még időm.
Egymás mellett baktattak, érzelmeknek és tapasztalatoknak két külön földrésze, amelyek sohasem találkoznak.
- Ha el tudnék kapni egy malacot!
- Visszamegyek a kunyhóhoz, hátha rendbe tudom tenni.
Zavartan néztek egymásra, tele szeretettel és gyűlölettel. De a fürdőmedence meleg, sós vize, a kiáltozás, a fröcskölés, nevetés valamennyire mégiscsak össze tudta békíteni őket.
Simonról azt hitték, hogy fürdik, de nem volt a medencében.
Amikor a két másik fiú lebaktatott a partra, hogy megtekintse a hegyet, Simon néhány méternyi távolságban követte őket,
aztán hirtelen megállt. Homlokát ráncolva egy kis homokrakást
nézegetett, amelyből valaki szemmel láthatóan egy kis házat igyekezett építeni. Aztán megfordult, s mint akinek valamilyen határozott célja van, az erdő felé indult. Alacsony termetű, csontos, hegyes állú gyerek volt, szeme eleven ragyogásából Ralph tévesen arra következtetett, hogy csintalan, vidám fickóval van dolga. Fekete hajának egyik vastag fürtje hosszan az arcába lógott, s majdnem teljesen eltakarta széles homlokát. Egy sort foszlányai tapadtak a testéhez, egyébként meztelenül járt, mint Jack. Minthogy máskülönben is sötét bőrű volt, a nap most szinte feketére cserzette, teste ragyogott a verejtéktől.
A nyiladékon át vette útját, elhaladt a nagy szikla mellett, amelyet Ralph első reggel megmászott, aztán jobb felé kanyarodott a fák közé. Egyforma léptekkel rótta az utat a több holdat belepő gyümölcsfák között, amelyeken könnyű, ha nem is kielégítő táplálékot szerezhetett még a leglustább kéz is. A fákon egyszerre nőtt a gyümölcs és a virág, az érettség illatában millió és millió méh lakmározott. Itt érték utol az apró gyerekek, akik utána vetették magukat; érthetetlen szavakat kiáltoztak, visítozva a fák felé lökdösték. Simon a délutáni napfényben szinte fülsiketítő méhdongás közben leszedte a gyerekek számára elérhetetlen gyümölcsöt a magas lomb közül, a válogatottan legszebbeket,
hátranyújtotta a végeláthatatlan sor kinyújtott kéz felé. Amikor
mindnyájukat kielégítette, abbahagyta a szedést és körülnézett.
A kicsinyek, egy-egy óriási nyaláb gyümölccsel a karjukon, kifürkészhetetlen tekintettel visszanéztek rá.
Simon elfordult, s elindult az alig észrevehető, keskeny ösvényen. A magas dzsungel csakhamar körülfogta. A fatörzseken valószínűtlen sápadt virágok nőttek fel a fa tetejéig, ahol a sötét lombozatban sűrű élet zajongott. Itt a levegő is sűrű volt, s a kúszónövények úgy bocsátották le a magasból indáikat, mint a zátonyra futott hajó megroggyant vitorlakötélzetét. Simon lábnyoma megmaradt a puha talajban, a kúszónövények, ha hozzájuk ért, egész hosszukban megremegtek.
Végül elért egy helyre, ahová több napfény esett. A kúszó
növények, mivel itt kisebb utat kellett megtenniük a fény felé, a
dzsungelnek ezen a kis tisztásán gyékényszerűen összefonódó
hálóként akaszkodtak a fatörzsekre; a kidudorodó sziklasövény
vékony talajrétegén csak kisebb növények és páfrányok fejlődhettek. Sötéten illatozó bozótos vette körül a helyet, mint egy hőséggel és fénnyel teli kupát. A tisztás egyik sarkában egy nagy,kidőlt fa támaszkodott a még talpon álló fáknak, fürge kúszónövény csavarodott rá egészen a tetejéig, vörösen és sárgán rügyező kacsokkal futva be egész hosszát.
Itt Simon megállt. Hátranézett, ugyanúgy, ahogy Jack tette volna, s egy gyors pillantással meggyőződött róla, hogy teljesen egyedül van. Néhány pillanatig tolvajszerű mozdulatokkal dolgozott. Mélyen meghajolva, ide-oda kígyózva a nagy fonat alá mászott. A cserjék és kúszónövények oly közel voltak hozzá, hogy rájuk csorgott a verejtéke, a burgying* azonnal be is csukódott mögötte.
*burgying:aljnövényzet, bozót
A fonat közepére érve, egy kis kalyibafélében találta magát, amelyet csak néhány levél függönye választott el a tisztástól. Leguggolt, szétválasztotta a leveleket és kinézett. Odakint semmi sem mozdult, csak két tarka pillangó táncolt egymás körül a forró levegőben. Lélegzetét visszatartva bíráló füllel figyelt a sziget neszezésére. Az est lassan közeledett a sziget felé, a fénylő, fantasztikus madarak, a méhzümmögés, a négyszögletű sziklákon fészkelő, hazatérő sirályok kiáltozása is mind halkabbra vált. A nyílt óceán hullámtörése a több mérföldnyi távolságban emelkedő sziklazátonyokon még a vér zúgásánál is kevésbé hallható aláfestéssel kísérte az est elülő zajait.
Simon visszaeresztette helyére a szétválasztott levélfüggönyt. A mézszínű napfény sugárnyalábjai mind tompább szögben érték a földet, átsuhantak a cserjéken, megmegérintették a zöld gyertyaszerű bimbókat, a lombsátor felé kúsztak.
A fák alatt egyre jobban sűrűsödött a sötétség. A fény elhaltával a rikító színek is elhalványodtak, a hőség, az elevenség lecsillapodott. A gyertyabimbók mocorogtak. Zöld sziromleveleik kissé visszahúzódtak, s virágjaik fehér hegye gyöngéden kinyúlt a szabad levegőbe..
Most már a napfény utolsó nyoma is felszállt a tisztásról, s visszavonult az égről is. Sötétség ömlött a földre, alámerültek benne a fák és az utak, a táj homályossá, tompává vált, mint a tengerfenék. A gyertyabimbók szétnyitották széles fehér virág-kelyheiket, melyek azonnal csillogni kezdtek az első csillagok permetező fényében. Illatuk kifröccsent az éjszakába, és birtokba vette a szigetet.
Utolsó kommentek